Égi kísérőnk az emberiség története során fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban. És nem csak a Pink Floyd fantáziáját mozgatta meg annyira, hogy a poszt címében is szerepelő néven albumot adtak ki ( https://www.youtube.com/watch?v=XiimzQ0KqBA&noredirect=1 ), de a korai időkben istenségként tisztelték, majd áltudományos, illetve a későbbi időszakokban tudományos kutatások alapjául szolgált. Emellett az irodalomban is több, kultúránk kincsei közt nyilvántartott alapmű témája lett. Odavoltak érte a sumérok, az egyiptomiak, a görögök, a keleti és a nyugati kultúrák egyaránt. Manapság az hétköznapi emberek leginkább a horgászattal, az ár-apály jelenséggel és a nők menstruációs ciklusával hozzák leginkább összefüggésbe. De ami évezredeken át a leginkább megmozgatta a képzeletet - nevezetesen, hogy mi is van a Földről soha nem látható túlsó oldalon -, arra pontosan 53 évvel ezelőtt a szovjet Hold-program (Luna) adta meg elsőként a választ. Persze nem is USA lenne USA ha ezt mára már ne a saját eredményének tartaná, de mi maradjunk meg annál, hogy a szovjetek voltak az elsők és slussz. És foglalkozzunk a jó öreg Luna-programmal.

A kezdeti űrszondás próbálkozások nem annyira felfedezési, mint inkább politikai célúak voltak. Ennek keretében a Szovjetúnióban megkezdték a Luna-programot, míg az Egyesült Államokban a Pioneer-programot. Mindkettő célja a Hold volt – és az, hogy megelőzzék egymást. Végül a Luna-program lett a győztes: három eltitkolt sikertelen indítás után a Luna-1 érte el először a Holdat 1959 január 4-én, amikor 6000 kilométerre repült el mellette, majd a Luna-2 csapódott először a holdfelszínbe 1959 szeptember 14-én és a Luna-3 készítette az első fényképeket a Hold túloldaláról 1959 október 7-én. A szonda itt felül látható vázlatosan, itt pedig a teljes földi - világűri - valójában: 

Maga a Luna-program 1959-ben indult, mint fentebb is említettem vala és egészen 1980-ig folytatódott, mely év nem csak az én születésem éveként, hanem Farkas Bertalanról, az első - és ezidáig egyetlen - magyar, világűrt is megjárt  űrhajósról is nevezetes (poszt róla később). Illetve Pleszeckben egy Vosztok-rakéta üzemanyagtöltés közben eléggé el nem ítélhető módon felrobban, de erről is majd egy későbbi posztban szólunk részletesebben. Addig érjétek be a Lunával. A könnyebb áttekinthetőség érdekében és mert így logikus, a Luna-program szondáit három "nemzedékre" és ezen belül a harmadik nemzedéket három "típusra" osztjuk és így is beszélünk róluk.
Az első nemzedék aprócska, mindössze fél tonnás tagjainak (Luna-1, Luna-2, Luna-3,... Luna-8) célja prózaian egyszerű volt: elérni a Holdat, lehetőség szerint valamiféle pályára állni vagy egyszerűen becsapódni (a mór és az ő kötelessége ugyebár..) és közben lehetőség szerint fényképezni as many as possible, illetve mindenféle méréseket végezni mágneses mezőkre, tömegvonzásra és hasonlókra való különös tekintettel. Valamint arra is, hogy valóban sajtból van-e, de ezt a mai napig titkolják. Hát igen, a tovarisok akkor már gyaníthatóan erős késztetést éreztek arra, hogy a Holdra leszálljanak és ott hibridkukoricát termeljenek kitűzzék a sarló-kalapácsos lobogót.

A második nemzedék tagjai (Luna-9 - Luna-14) már kissé komplexebb feladattal indultak, ehhez mérten a tömegük már másfél tonna volt, nevük pedig a nagyon szakszerű "holdautomata" lett. Nekik ugyanis ún. "holdszputnyikpályára" kellett állni - a Hold holdjai lettek -, vagy ami kissé neccesebb volt: leszállni a Holdra és fényképezni illetve mérni amit csak bírnak.

A harmadik nemzedék tagjai (Luna15 - Luna-24) már a "holdrobot" nevet kapták a szent keresztségben, nevükből is gyaníthatóan felpakoltak rájuk pár plusz cuccot, így már jó négy tonnát nyomtak és feladatuk szerint hármas tagozódást mutattak.

Az első típusba tartozók (Luna-16, Luna-20, Luna-24) talajmintát vettek a Holdról és azt analízis céljára a Földre szállították.

A második típus még ennél is tovább ment, önálló holdlaboratóriumokat, ún "Lunohodokat" juttattak a Hold felszínére. Hogy neve is legyen a gyereknek, ezek voltak a Luna-17 által szállított Lunohod-1 és a Luna-21 által szállított Lunohod-2. A mobil járművek több tíz kilométeres terepen felvételekkel egybekötött részletes talajvizsgálatokat végeztek.
A harmadik típusba tartozók - az összes, eddig nem említett, de én most fel nem sorolom - Hold körüli pályáról fényképezték és vizsgálták a Holdat és annak környezetét. Ezek a holdszondák a korábbi szputnyikok 1-3 hónapos működésével szemben már kissé tovább bírták a gyűrődést és usque egy évig küldték mérési adataikat a Földre.

De akkor térjünk vissza a mai nap hőséhez, a Luna-3-hoz. A Luna–3 (nemzetközi megnevezése: Lunyik-3) a harmadik sikeresen indított holdszonda, melyet a Luna-program (hát persze, mi más?) részeként indítottak 1959. október 4-én Vosztok hordozórakétával. Cirka 37 órával később és 380.000 kilométerrel távolabb, 1959. október 7-én mintegy 6000 kilométerre megközelítette a Holdat. Pálya tekintetében a Föld–Hold rendszer körüli keringésre tervezték, ami meglehetősen kemény feladat volt, hiszen két égitest tömegvonzását is bele kellett kalkulálni a mókába. Gondolom fogyott a csája és a mahorka, míg tudóskáim kisakkozták a szükséges számításokat.
Az így kialakított ellipszispálya eredményeként lefényképezte a Hold Földről nem látható oldalát, nagy örömöt okozva ezzel a kiváncsi kutatóknak és hatalmas csalódást és egyben újabb táptalajt szolgáltatva a konteósoknak. Mert kiderült, hogy "amott" is csak az van, mint "emitt". Nevezetesen hegyek-völgyek, meteorbecsapódások kráterei. Tehát a nagy semmi, még egy árva, rejtőzködő idegen kultúra sem.
Ezek voltak az első, űreszközről végrehajtott csillagászati megfigyelések a világűrből. Ki hinné, hogy a szovjet Luna volt az amerikai Hubble nagypapája.. Valamint folytatta a Föld-Hold rendszerben már korábban megkezdett vizsgálatokat. A szonda tömege 279 kilogramm, hossza 1,3 méter, maximális átmérője 1,2 méter, volt. Felületén napelemeket helyeztek el,amelyek akkumulátorokat töltöttek, így gondoskodva a szonda folyamatos energialellátásáról. Felszerelése, műszerezettsége megegyezett a Luna-1 és Luna-2 szondákéval: négy darab rádióantenna, a műszerek érzékelői, kozmikus sugárdetektor, mikrometeorit-érzékelők, négy töltöttrészecske-csapda, magnetométer és Geiger-számláló. A panorámaképeket 200 milliméteres, a részletes felvételeket 500 milliméteres objektívvel készítették. A képeket szabványos 35 mm-es méretű, azonban speciális magas hőmérsékletnek ellenálló filmre készítették, majd előhívás és száradás után tv-kamerával elektronikus jelekké alakították, és így küldték vissza a Földre. A jó Luna-3 összesen 11 fordulatot tett meg a Föld-Hold rendszerben, majd a Föld légkörébe belépve elégett. Béke poraira. Végül pedig egy, a Luna-3 által készített felvétel a Hold túlsó, koránt sem sötét oldaláról. Hogy ebből vajon mit tudtak megállapítani azt mindenki döntse el maga. Számomra nem mond többet, mint mikor az "Orvosi képalkotó diagnosztikai módszerek és fizikai hátterük" című kurzuson ülve ultrahang-felvételeket kellett néznem. Szerintem kicsi Rorschach-tesztes feeling van az egészben. Mindenki azt lát benne amit akar, vagy tud.